Kitűnő zenei élményben lehetett része mindazoknak, akik eljöttek a Molnár József Művelődési házba, a Kacsóh Pongrác dalaiból összeállított János Vitéz című operaestre.
TovábbÉves archívum 2017
Adni és kapni – értéket is lehet!
Az iskolai értéknap sikere után a művelődési ház munkatársai a Nagyrédei Gondozási Központba is „elvitték a helyi értékeket”, de ott helyben is számos értékkel ismerkedhettek meg.
TovábbElbúcsúztak a végzősök
A Szent Imre Általános Iskola végzős diákjai szombaton elbúcsúztak iskolájuktól. A Szent Imre-díjat idén Herczeg Áron és Nagy Anita Enikő vehette át.
TovábbÉpülhet a helyi piac
Több mint 25 millió forint támogatást nyert az önkormányzat a helyi piac kialakítására. A művelődési ház melletti területen egy többfunkciós tér valósulhat meg.
TovábbÉrtéknap: legyünk rájuk büszkék
Büszkék lehetünk az értékeinkre, és büszkék lehetünk a gyerekekre, akik fogékonyak ezekre az értékekre – ez a második Nagyrédei Értéknap legfőbb üzenete és tanulsága.
TovábbÖt éves a Bokréta
Egy közösség életében nagy idő öt esztendő, különösen akkor, ha ötször öt évre is elegendő élménnyel gazdagítja a tagokat. És nem csak őket.
TovábbCsaládi sportnap az óvodában
A szülői munkaközösség szervezésében rendeztek kitűnő hangulatú, tartalmas programot a Nagyrédei Kastély Óvodában.
TovábbPedagógusnap: köszönet és elismerés
Pedagógusnap alkalmából az általános iskola és az óvoda, valamint a családi napközi nevelőit, oktatóit köszöntötte az önkormányzat, s remélhetően a község minden lakója nevében Siposné Fodor Judit polgármester és dr. Bálint Edina Ida jegyző.
TovábbSzületésnapi köszöntés
Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte a nagyközség vezetése Deák Lászlónét.
TovábbMég a csibészségük is hiányzik majd
Elballagtak a Nagyrédei Kastély Óvoda „végzős” ovisai. Király Istvánné óvodavezető is utoljára búcsúzott ebben a minőségében a legnagyobbaktól.
TovábbKöszöntjük a 65 éves Nagyhegyest
A fennállásának 65. évfordulóját ünneplő Nagyhegyes vendége volt Nagyréde. Az önkormányzat ajándékát és jókívánságait Siposné Fodor Judit polgármester tolmácsolta a Hajdú-Bihari településnek, a Virtus Kamara Táncegyüttes pedig a nagyrédei „virtusból” adott ízelítőt a színpadon.
TovábbNálunk is pusztul a puszpáng (buxus)
Egy hazánkban viszonylag új kártevő: a selyemfényű puszpángmoly. Mi a megfelelő védekezés a kártevők ellen?
Tovább