Öt éves a Bokréta

Hírek

Egy közösség életében nagy idő öt esztendő, különösen akkor, ha ötször öt évre is elegendő élménnyel gazdagítja a tagokat. És nem csak őket.

A Bokréta nyugdíjas kör, mint közösség ereje és sikere a közös munkában, a közösen és hasznosan eltöltött időben rejlik – vélekedett köszöntőjében Siposné Fodor Judit polgármester. Mint mondta, a Bokréta ráadásul nem csupán a tagok, de a teljes faluközösség javát is szolgálja, hiszen nincs olyan program, rendezvény, megmozdulás, amelyben ne vennének részt tevékenyen. Elismeréssel szólt eddigi munkájukról, egyúttal még sokszor öt közösen eltöltött évet kívánva a bokrétásoknak.

A község és az intézmények vezetői meglepetéssel is készültek az évfordulós csoportnak, hiszen alkalmi kórust alakítottak, s műsorral kedveskedtek a klubtagoknak – méltán megérdemelt sikert aratva produkcióikkal.
Ugyanígy kijárt a taps az iskolás gyerekeknek és a meghívott nyudíjasklubok csoportjainak, akik szintén színpadi előadásokkal köszöntötték az öt éves fennállását ünneplő Bokrétát. Mint ahogy az ünnepeltek is egy vidám jelenettel – a férfi dalárda közreműködésével – köszönték meg a sok ajándékot és kedves szót.

Képgaléria: Öt éves a Bokréta

Bujdosó Sándorné, a Nyugdíjasok Heves Megyei szövetsége elnöke egy emléklappal üdvözölte a csoportot, megemlékezve nem csak a közösség fontosságáról, de arról is, hogy a nagyrédeiek sport- és kulturális rendezvényeken, versenyeken is rendre szép eredményeket érnek el.