A 2019. évi önkormányzati választás eredménye.
TovábbKategória cikkei: Hírek
Köszönet a civileknek
Sok minden fontos, de a legfontosabb a közösség. Köszönet azoknak, akik közösséget építenek, akik közösséget és közösségben alkotnak.
TovábbA számok nem hazudnak
Nem fordult elő olyan, hogy ha támogatást kért egy civil szervezet, akkor ne kapott volna. Aki viszont nem is kér, az bizony nem kaphat. Különösen úgy nem, hogy nem számol el vele.
TovábbCikluszáró képviselő-testületi ülés
Név szerinti szavazással hozta meg a 2014-2019-es önkormányzati ciklus utolsó határozatát Nagyréde Önkormányzatának Képviselő-testülete.
TovábbTisztelet az időseknek
A kort illik tisztelni – ez nem vitás. Még fontosabb azonban az embert tisztelni. Az idős embert pedig sok mindenért lehet tisztelni, mindazért, amit életében becsületben tisztességben végbevitt, a tapasztalatáért és a bölcsességéért. Azért a bölcsességért különösen, ami az élettapasztalaton alapul, s így kizárólag az idős ember sajátja – egyebek mellett erről beszélt ünnepi köszöntőjében Siposné Fodor Judit polgármester a már hagyományos idősek napi ünnepségen.
TovábbIgényelhető a tüzelőtámogatás
Az önkormányzat ismét sikerrel pályázott szociális tűzifa támogatásra. A rászorulók már igényelhetik a tüzelőanyagot, amit legkésőbb 2020 februárjáig át is vehetnek.
TovábbBursa Hungarica ösztöndíjpályázat
Nagyréde Nagyközség Önkormányzata idén is csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázathoz. A támogatási igények november 5-ig nyújthatók be.
TovábbCiklusbeszámoló 2014-2019
A végéhez közeledő önkormányzati ciklusról – öt éve tett ígéretének megfelelően – összefoglaló beszámolót készített Nagyréde Nagyközség Önkormányzata.
TovábbMegvan az ideje minden dolognak az ég alatt
A nagyrédei templom toronyóráját Balog Gyula plébános szentelte meg, ünnepi szentmise keretében.
TovábbLobogó lángok, vidám beszélgetések
A Szent Mihály-napi közösségi szalonnasütés idén is nagyszerű élményt kínált. A tavalyi, első közösségi csurdításhoz hasonlóan idén is sokan döntöttek úgy, hogy részesei lesznek a szabadtéri szezonzáró eseménynek.
TovábbSzáz torokból szólt a nóta
Nagy sikerrel, kiváló hangulatban zajlott le a Nagyrédei Gondozási Központ szervezésében az első nagyrédei nótaverseny. Ami mi mással, mint egy közös énekléssel zárult, s valóban zengett a művelődési ház nagyterme: Szeressük egymást, gyerekek…
TovábbElektronikai hulladékgyűjtés
A Nagyrédei Környezetvédők és Hagyományőrzők Egyesülete idén is megszervezi a már hagyományos elektronikai hulladékgyűjtést.
Tovább