Szerző cikkei: nonk
Jelentős előrelépés a megyei közúthálózat és a nagyrédei bekötőút fejlesztésében
A Közútkezelő tájékoztatása szerint Heves megye több járásában is jelentős útfelújítások várhatók, a fejlesztéseket már a Heves Megyei Közgyűlés is jóváhagyta. A fejlesztések közé – hosszú évek egyeztetései után – végre a 24139. jelű nagyrédei bekötőút is bekerült. Siposné Fodor Judit polgármester már 2019-ben is azt a tájékoztatást kapta a közlekedéspolitikáért felelős államtitkártól, hogy a bekötőút szerepel a javaslatokban és folyamatosan zajlanak az egyeztetések a felújításról.
A térség országgyűlési képviselői és az érintett települések polgármesterei között szinte állandó téma volt az egyeztetések során az úthálózat állapota és a felújítások sürgető esedékessége.
Ezúton is köszönjük Szabó Zsoltnak, térségünk országgyűlési képviselőjének, hogy támogatta és szorgalmazta a nagyrédei bekötőút felújítását.
Végül Európai Uniós forrásokat felhasználva sikerülhet a felújítás, a hivatalos tájékoztatás szerint a tervezési és közbeszerzési eljárásokat követően kezdenek hozzá a térség útfelújítási munkálataihoz. A kivitelezések várhatóan 2021 második felében kezdődhetnek meg és egészen 2022-ig zajlanak majd a kivitelezés ütemterve szerint.
A magyar állam tulajdonában lévő nagyrédei bekötőút összesen 3,5 kilométer hosszúságú, a felújítási tervekben egyelőre csak 1,5 kilométer hosszúságban szerepel a felújítás (a 3. számú főút nagyrédei elágazásától a falutábláig), az érintett útszakasz 2 rétegben új aszfaltot kap.
Siposné Fodor Judit a felújítás kapcsán azt mondta: „A felújításért folytatott, hosszú éveken át tartó forráskeresés végre meghozta gyümölcsét, de az öröm még nem teljes, hiszen a tervek nem a teljes útszakasz felújításáról szólnak. Bízom benne, hogy a bejelentett rész a felújítás első szakasza. A lobbi tevékenységet és az egyeztetést folytatni fogom annak érdekében, hogy a teljes 3,5 kilométer megújulhasson a felújítás során.”
Karácsonyfák begyűjtése
A szolgáltató tájékoztatása szerint a karácsonyfákat január 18-29 között gyűjti be, a kommunális hulladékszállítási napokon.
TovábbFogászati ügyeleti rend az ünnepek alatt
2020. december 17 – 2021 január 03. között az ügyeletes fogorvosi rendelőkben kizárólag sürgősségi beavatkozást végeznek, telefonos előjegyzés alapján.
TovábbIgazgatási szünet a polgármesteri hivatalban
Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a polgármesteri hivatal december 23. napjától 2020. december 31. napjáig igazgatási szünet miatt zárva tart.
TovábbVáltozás a gépjárműadóban
Értesítjük Önöket, hogy 2021. január 1-től a nemzeti adó- és vámhatóság veszi át a gépjárműadóval kapcsolatos feladatokat az önkormányzati adóhatóságoktól.
TovábbÁtmenetileg zárva a bankfiók
HírekA Takarékbank Nagyréde 3214 Nagyréde, Fő út 7. szám alatt üzemelő fiókja technikai okok miatti átmenetileg zárva tart.
A pénzintézet közleményében tudatja: legközelebbi bankfiókjaik Gyöngyösön a Magyar út 1., illetve Horton az Ady Endre utca 2/A szám alatt érhetők el. A legközelebbi ATM Gyöngyösön a Magyar úton található.
3200 Gyöngyös, Magyar út 1.
3014 Hort, Ady Endre utca 2/A
Ügyfeleik figyelmébe ajánlják a Takarék Netbank szolgáltatásait (https://netbank.takarekbank.hu) és VideoBankot (https://takarekbank.hu/videobank).
Változások a hulladékkezelő ügyfélszolgálatán és nyitvatartásában
A Szelektív Nonprofit Kft. hatvani és turai telephelyén 2020. december 1. napjától visszavonásig zárva tart a személyes ügyfélszolgálat.
TovábbKaranténban van? Töltse le a Házi Karantén Rendszer applikációt!
A koronavírus elleni küzdelemben fontos, hogy mindent megtegyünk az egészségügyi ellátó rendszer és a rendvédelmi szervek terhelésének csökkentése érdekében.
A Házi Karantén Rendszer (HKR) olyan alkalmazás, amely segít ellenőrizni a Covid-19 fertőzés miatt hatósági házi karanténba rendelt személyek esetében a karantén szabályainak betartását és lehetővé teszi a karanténba rendelt betegek nyilvántartását és felügyeletét.
Az új szabályok értelmében amennyiben a technikai feltételek adottak abban az esetben a rendszer használata kötelező, ezzel biztosítva a karantén kötelezettnek a lehető legkényelmesebb megoldást a karantén szabályainak betartására, miközben megelőzhetjük a rendvédelmi szervek túlzott leterheltségét.
A HKR app letölthető innen:

Android 7.0 vagy újabb verzió szükséges
iOS 11 vagy újabb verzió szükséges
Tegyünk közösen egymásért!
Amennyiben hatósági házi karanténba rendelték és a technikai feltételek adottak, kérjük, használja az applikációt!
Újra vásárlási idősávot vezettek be
Az idősek bármikor mehetnek boltba, 65 évnél fiatalabbakat viszont napi két órában nem engedhetnek be oda.
TovábbEgyre több Nagyrédén a koronavírus betegségben szenvedő ember és a karanténban lévő család.
Siposné Fodor Judit polgármester tájékoztatása
Tovább








