#okosmuvhaz: Nagyréde a nyerő

Hírek

A Kultúrházak éjjel-nappal program záróeseményeként kihirdették a szakmai pályázatok eredményét. A nagyrédei Molnár József Művelődési Ház első díjat kapott.

Az #okosművház szakmai innovációs pályázatnál a zsűri olyan példaértékű gyakorlatokat díjazott, amelyek a közművelődés hagyományteremtő és hagyományőrző szerepét erősítő módszereit, formáit, folyamatait mutatták be. 15 szakmai műhelytől 16 pályázat érkezett. A fődíjat a nagyrédei Molnár József Művelődési Ház Itthon Nagyrédén – Értéknapok pályázata nyerte.

Második díjat érdemelte ki az Éjszaka a kastélyban kalandjáték – az ácsi Bartók Béla Művelődési Ház, Könyvtár és Városi Sportcsarnok rendezvénye, a harmadik helyzett pedig a kecskeméti Hírös Agóra Nonporfit Kft. Hetényi Közösségi Házának Debüt koncertek – első hallásra Hetényben című pályázata lett.

A #vanképedhozzánk? fotópályázatra a közművelődési intézmények rendezvényein készült fotókkal nevezhettek az érdeklődők, és az intézmények mellett a nagyközönség is részt vehetett benne. A zsűri a 98 alkotótól beérkezett 463 fotóból az alábbi fotókat díjazta: I. díj: Németh Zsolt Libakergető című képe, II. díj: Suha Péter Zenei tükröződése, III. díj: Ludman Dániel Zenélek! című fotója.