Idősek köszöntése

Hírek

Nagyréde minden idős lakóját köszöntötte az önkormányzat, külön is megemlékezve a legidősebb helybéliekről, valamint az idén 50., vagy 60. házassági évfordulójukat ünneplőkről.

A Molnár József Művelődési Házban köszöntötte Nagyréde időseit az önkormányzat. Siposné Fodor Judit beszédében úgy fogalmazott: fontos az ünnep, már csak azért is, mert lehetőséget ad a személyes találkozásra, de az önkormányzat ennél is fontosabbnak tartja, hogy ne “csak” az év egy-egy napján, hanem minden döntésével igyekezzen az idősek mindennapjait könnyebbé tenni.

Az ünnepségen köszöntötték a falu legidősebb lakóit, sajnos csak egyikük tudott személyesen is részt venni az eseményen, neki a polgármester, a jegyző és a gondozási központ vezetője adott át ajándékot és sok-sok jókívánságot.

A hagyományok jegyében a jubiláló házaspárok köszöntése következett, közülük három pár fogadta el az önkormányzat meghívását. Ők viszont annak rendje-módja szerint meg is erősítették hatvan, illetve ötven évvel ezelőtt tett fogadalmukat.

Nagyréde legidősebb lakói:
Gácsi Szilárdné
Kara Pálné
Csontos István
Novák Ernő

Gyémántlakodalmas házaspárok:
Sőregi András és Fehér Anna
Oravecz Béla és Borosi Jolán

Aranylakodalmas házaspárok:
Lőrincz Ferenc és Rudas Sarolta
Herczeg András és Zödös Mária
Kovács Ferenc Miklós és Tóth Ilona
Nagy István és Molnár Erzsébet
Molnár András és Győri Mária
Paulik József és Korsós Ilona

Az ünnep hangulatát emelte az óvodások és az általános iskolások, valamint a Virtus Kamara Táncegyüttes (plusz Kankara és Bandája) műsora. Az önkormányzat és támogatók jóvoltából szerény vendéglátás is fogadta az időseket, majd a felhőtlen szórakozás percei következtek, Aradszky László jóvoltából.

Az idősek tiszteletére rendezett ünnepségen bemutatkozott a gondozási központ vezetője is, Pardi Beatrix barátságos szavakkal invitálta az időseket a klubba, amely november 11. óta működik az Atkári u. 9. szám alatt.