Havi archívum február 2016

Fáy-kastély

A Fáy-kastély a 18. század közepe táján épült, országos védelem alatt álló műemlék. Magja téglalap alapú volt, az oldalrizalitok és a tornác a 19. század elején épültek hozzá. Az épületben kapott helyet a Falusi Galéria, ahol Molnár József helyi születésű festőművész 39 festménye került elhelyezésre. A kiállítás jelenleg nem látogatható, az épület felújításra vár.

Tovább

Zsellérház

Falumúzeumként működik a település legrégibb fennmaradt lakóháza, a Zsellérház. Országos műemlék, becslések szerint több, mint 200 évvel ezelőtt épülhetett. Háromosztatú, egyszerű észak-magyarországi palócház. Falazata fonott sövényből készült vert fal és vályog. Tetőzete zsúppal fedett, nyeregtetős.

Tovább

Szent Imre Római Katolikus Templom

A török hódoltság alatt egyesültek a falurészek a mai település központjában, valószínűleg akkor – a 16. század utolsó és a 17. század első éveiben – épült a jelenlegi templom helyén álló kőtemplom. A templom “egész alapból újbóli építésére” a 19. század második felében került sor. Külső képében az 1870-es években felépített formáját őrzi, a belső […]

Tovább

Denevérpad

A Denevérpad az Európai Unióban bejegyzett szabadalmi oltalom alatt álló orvosi eszköz, amely egyedi módszerrel, széles körben teszi lehetővé számos gerincelváltozás gyógyítását és kezelését, valamint a gerincbetegségek kialakulásának megelőzését. Alkotója saját gyógyulása érdekébe készített az első Denevérpadot, majd a gerincbetegségek kutatása mellett tökéletesítette azt. A Denevérpad történetét és a betegsége alatt szerezett tapasztalatokat a „Gerincsérvtől […]

Tovább

Nagyrédei Kecskefarm

A Nagyrédei Kecskefarmon minősített sajtműhelyben, saját recept alapján készítik a natúr és az ízesített sajtokat. A családi gazdaság specialitása az olajban érlelt kecskesajt. A biogazdaságban az állatok tartása, takarmányozása, illetve a sajtkészítés technológiája mentes a mesterséges anyagoktól, így az előállított sajt és kecskehús magas biológiai értékű, értékes élelmiszerek, melyek elnyerték a Földművelésügyi Minisztérium Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) […]

Tovább