Szuperhősképző könyvtári tábor

Hírek

Nagyon vártuk már a gyermekekkel együtt a tábor kezdetét, hiszen most, közkívánatra, a szuperhősökről szólt az egész hét július 4. és 8. között. Hosszas ötletelgetés, tervezés, kivitelezés után, maximális létszámmal, vegyes korosztállyal (7-12 éves) indult el a tábor.


Igyekeztünk úgy összeállítani a programokat, hogy minden napra bőségesen jusson feladat, szabadtéri játék, s legalább két nap könyvtári látogatás, hiszen a gyermekek nagyon szeretik a könyveket, meséket. Főleg ügyességi versenyek, fejtörők, csapatjátékok voltak, mivel a Marvel és a DC mérte össze az erejét.
Egy rövid bemutató segítségével ismerkedhettek meg a gyermekek a szuperhősökkel, a képregény történetével, az első szuperhős megrajzolásával. Kézműves foglalkozást szerveztünk, így mindenki megalkothatta kedvence álarcát, s egyéb apró ruhadíszét, kiegészítőket papírból, kartonból. Azután két csapatra osztottuk a gyerekeket, így egész héten bizonyíthatták, hogy ki a jobb. Benti ügyességi játékokat, szókeresőket, fejtörőket kellett megoldaniuk, hogy lássuk, melyik csapat kerül ki a végén győztesen. Nagyon szurkoltak egymásnak, komoly versengés alakult ki.

Szabadtéri sorversenyek is zajlottak, illetve kirándultunk minden délután. Nagy sikere volt a T-Bor Pincészet Levenduláskertjében tett látogatásunknak, ahol levendulás szörppel vártak bennünket, és sok virágot szedhettünk, de a Pincesori és a Horváth Laura park „nyomozós, kutatós” játékait is nagyon élvezték!

Természetesen az új Szabadság úti játszóteret is kipróbáltuk.

Köszönjük szépen a lehetőséget és a támogatást az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárnak, illetve Nagyréde Nagyközség Önkormányzatának!