Nagycsaládoknak írt ki szociális üdülési pályázatot a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA); a jelentkezők több mint negyven szálláshely közül választhatnak. Az üdüléshez fizetendő önrész egy négygyermekes családnak 3-6 éjszakára 20 ezer forint, plusz az idegenforgalmi adó.
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az Erzsébet-program pályázatait ismertetve azt hangoztatta, a kormány célja az, hogy minden gyermek eljuthasson nyári táborba, például a Balatonhoz. Az államtitkár a kormány családpolitikája nemzetközileg is elismert ékkövének nevezte az Erzsébet programot, és emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években 400 ezernél többen vehettek részt abban, köztük 200 ezer gyermek.
Közölte, a kormány az Erzsébet utalványok forgalmazásából befolyó 3 milliárd forintot további 3 milliárd forinttal egészíti ki, így idén összesen 6 milliárd forintért írhatnak ki pályázatokat.
Novák Katalin az MTI-nek azt mondta, tavaly 43 ezren vehettek részt a nagycsaládos üdülési programban, és idén az a céljuk, hogy ezt – a megduplázott támogatásnak köszönhetően – kétszeresére emeljék.
A rendezvényen kiosztott tájékoztató szerint idén 70 pályázatot hirdetett meg az MNÜA. A dokumentum szerint az Erzsébet-program a kedvezményezettek köréből idén is kiemelten a nagycsaládosokat, a fogyatékossággal élőket valamint a nyugdíjasokat részesíti üdülési, kikapcsolódási támogatásban.
A nagycsaládos szociális üdülési pályázatra 30 napig lehet jelentkezni. A felnőtteknek 5 ezer, a 3-14 év közötti gyerekeknek 2500 forintot kell fizetni. Az üdülési idő 3-6 éjszaka attól függően, hogy elő-, utó-, vagy főszezonra jelentkeznek-e a családok, továbbá függ az adott szálláshely szolgáltatásaitól is.
A pályázaton nyertes családok több mint negyven szálláshely közül választhatnak; ezek egy része vízparton, strandok közelében, például a Balatonnál, Hévízen vagy Balfon található, de vannak köztük hegyvidéki panziók is. A szálláshelyek listájáról a www.erzsebetprogram.hu oldalon választhatnak majd üdülőhelyet és foglalhatnak időpontot a nyertesek A nagycsaládok december 31-éig használhatják fel az üdülési lehetőséget.
A pályázati kiírásra elektronikus úton, ugyancsak az Erzsébet-program honlapján, egy adatlap kitöltésével lehet jelentkezni.
Novák Katalin arra is felhívta a figyelmet, hogy a nagycsaládos pályázat mellett további “futó” pályázatokra is lehet még jelentkezni az oldalon keresztül, így például a tavaszi, az őszi és a nyári tematikus – például sport- vagy művészeti – gyerektáborokra.
Akiknek nincs internetkapcsolata, azok az úgynevezett segítőpont hálózattól kérhetnek segítséget, így például a kormányablakokban, vagy a sokgyerekesek a Nagycsaládosok Országos Egyesületének helyi irodáiban.
A pályázati jelentkezéshez személyesen is lehet segítséget kérni Budapesten, VI. kerület, Podmaniczky utca 43 alatti irodában. Az alapítvány 06 1 371 32 42-es információs telefonszáma munkanapokon 8-16 óráig hívható.
(MTI)