Óvodai beiratkozás a 2020/2021-es nevelési évre

Hírek

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 8. § (2) bekezdése alapján minden gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét, a nevelési év kezdőnapjától (2020. szeptember 1-jétől) legalább napi négyórás óvodai nevelésre kötelezett. A rendelkezés célja, hogy gyermekeink érdekében a megfelelő életkorban kezdődhessen el közösségbe integrálásuk és felkészítésük a majdani iskolakezdésre.

A koronavírus terjedése okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt a 2020/2021-es nevelési évre történő óvodai beiratkozások során a köznevelésért felelős miniszter határozata alapján javasoljuk, hogy a szülők az óvodákkal egyeztetve a következőképpen járjanak el:

A lakóhelyük szerinti körzetes óvoda:


Nagyrédei Kastély Óvoda
3214 Nagyréde, Óvoda út 7.
Kovácsikné Groszmanek Krisztina óvodavezető
06 30 570-2631
kastelyovoda@nagyrede.hu

Ha a szülő nem a kötelező felvételt biztosító óvodába szeretné gyermekét beíratni, akkor ezt a szándékát – a körzetes óvoda nevének és címének megjelölésével – elektronikus úton, telefonon vagy – különösen indokolt esetben – személyesen jelezze az általa választott óvoda vezetőjének 2020. április 17-ig.

A körzettel nem rendelkező óvoda a hozzá jelentkezőknek a beiratkozást 2020. április 2 – április 20. között tartja meg. A körzettel nem rendelkező óvoda a hozzá érkező szándéknyilatkozatok alapján folyamatosan készíti el a beiratkozások időpontjára vonatkozó beosztást, amelyről a szülőt tájékoztatja. A gyermek felvételéről legkésőbb 2020. április 20-ig dönt, és erről írásban értesíti a gyermeket nevelő szülőt, illetve az érintett kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjét.

Az óvodai beiratkozáshoz szükséges:

  • a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolvány, születési anyakönyvi kivonat, és társadalombiztosítási igazolvány,
  • a szülő személyi azonosító igazolványa és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány,
  • nem magyar állampolgár kiskorú óvodai beíratásánál a szülőknek igazolnia kell azt is, hogy milyen jogcímen tartózkodik a gyermek Magyarország területén,
  • a sajátos nevelési igényű gyermekek jelentkezéséhez a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleményét.

Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a kötelező felvételt biztosító óvoda 2020. április 21-ig hivatalból felveszi a körzetébe tartozó azon gyermeket, akivel kapcsolatosan nem érkezett jelzés arról, hogy más óvoda felvette. A beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására a gyermek első óvodai nevelési napján kerül majd sor.

Felhívjuk a szülők figyelmét arra is, hogy amennyiben a kötelező felvételt biztosító óvoda a felvételi kötelezettsége teljesítése után további felvételi kérelmeket is teljesíteni tud, akkor az óvodának eljuttatott szándéknyilatkozatok alapján a beiratkozások időpontjára vonatkozóan az óvoda beosztást készít, amelyről az érintett szülőket tájékoztatja.

A kötelező felvételt biztosító óvoda a körzetébe nem tartozó gyermekek felvételére vonatkozóan 2020. április 30-ig dönt, és erről írásban értesíti a gyermeket nevelő szülőt és az érintett kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjét.

Kovácsikné Groszmanek Krisztina
óvodavezető

Kapcsolódó letöltés