Megújult a tornaszoba

Hírek

Befejeződött a Nagyrédei Kastély Óvoda tornaszobájának felújítása, a Magyar Falu Program támogatásával.

A Magyar Falu Program kétmillió forintos támogatásával újult meg az óvoda tornaszobája. Az új sportpadló kialakítása és a helyiség felújítása, a világítás korszerűsítése mellett fejlesztőeszközök beszerzése is része volt a beruházásnak.

Az átadási eseményen Siposné Fodor Judit polgármester köszönetet mondott a támogatásért Szabó Zsolt országgyűlési képviselőnek, a kivitelező Tarna 91. kft-nek, és mindazoknak, akik hozzájárultak a beruházás sikeréhez. A Magyar Falu Program kapcsán kiemelte: eddig tizennégy pályázatot adott be Nagyréde, ebből hetet már elbíráltak, s mindegyik esetében pozitív döntés született.

Szabó Zsolt gratulált az újabb fejlesztéshez, s hangsúlyozta: a polgármesterrel együtt elkötelezett Nagyréde fejlesztése mellett, ezért továbbra is támogatja a rédeiek ötleteinek megvalósítását. Emlékeztetett, hogy az óvodában újabb fejlesztés következik, hiszen a támogatói döntés már megszületett az energetikai felújítás kapcsán. Kitért arra is: a belterületi utak és a bekötőút rendbetétele az idei év feladata. Örömmel említette a végre megvalósuló kerékpárút-fejlesztést is. Mint mondta, tennivaló akad bőven továbbra is, hiszen az óvodában egy teljes belső felújítás is időszerű lenne, s igencsak ráférne már a teljeskörű felújítás a Molnár József Közösségi színtér épületére is.