Köszönet az időseknek

Hírek

Nagyréde szépkorú lakóit köszöntötte az önkormányzat, a falu legidősebb polgárait és a jubiláló házaspárokat külön is.


Buta az, aki a jövőjét nem építi és a múltját nem tiszteli – ezekkel a szavakkal indokolta Siposné Fodor Judit polgármester, hogy az önkormányzat miért igyekszik kiemelt figyelmet fordítani a gyerekekre és az idősekre. Mint mondta, mindkét korcsoportért felelősséggel tartozunk, s az időseknek köszönettel és tisztelettel is mindazért, amit építettek és amire megtanítottak.

A tizedik alkalommal megrendezett ünnepségen a falu legidősebb polgárait – Gácsi Szilárdnét és Csontos Istvánt – külön is köszöntötte a polgármester és Balázs Zoltán alpolgármester. Eztán az 50. illetve 60. házassági évfordulójukat ünneplő párok köszöntése következett.
Mint Bene Ferencné anyakönyvvezető elmondta, idén minden eddiginél több jubiláló házaspárt köszönthetnek: tíz arany- és két gyémántlakodalmast. Utóbbiak egyike tíz évvel ezelőtt, az első ilyen ünnepségen – akkor még “ötvenesként” szintén az ünnepeltek között volt. Azt kívánta a jelenlévőknek, hogy minél többüknek legyen módja tíz (húsz) év múlva is az együtt töltött évek kerek évfordulóit ünnepelni.
A jubiláló párokat Láng Lajosné, a község korábbi anyakönyvvezetője köszöntötte, s természetesen a polgármester és az alpolgármester adta át az önkormányzat ajándékait, tolmácsolva az egész közösség nevében a jókívánságokat.
Az idősek köszöntését az óvodások és az iskolások, a Virtus Kamara Táncegyüttes, valamint Leblanc Győző és Tóth Éva műsora színesítette.

Ezúton is kívánunk további boldog éveket a jubiláló házaspároknak:

60 éves házassági évfordulójukat ünneplik:
Szabó József és Bene Angyalka
Tóth László és Rábaközi Mária

50 éves házassági évfordulójukat ünneplik:
Varga László és Bencsik Anna
Mészáros István és Rózsa Edit
Csernyik István és Rábaközi Mária
Bene György és Urbán Matild
Lőrincz József és Tóth Mária
Paulik Imre és Oravecz Anna
Faragó Elemér és Mészáros Erzsébet
Mészáros József és Nagy Mária
Tatai István és Papp Mária
Tóth Ferenc és Török Angyalka