ARCHÍV TARTALOM- A tartalom érvényessége lejárt ekkor:

Búcsú a csoporttól

Hírek

A Nagyrédei Asszonykórus három tagja vacsorára hívta az együttes tagjait. Az összejövetel egyúttal a búcsúestjük is volt.

Kerek Lászlóné, Lénárt Sándorné és Galgóczi Mária elköszönt a Nagyrédei Asszonykórustól. A csoport egy évnyitó vacsora keretében köszönt el tőlük.
A búcsúzók elköszönésképp a szép emlékeket, az együtt töltött értékes időt emlegették fel, megköszönve mindenkinek a sok-sok élményt, a barátságokat, a közös munkát. KErek Lászlóné úgy fogalmazott: “nem tartottunk volna ki 35 évig, ha nem szerettük volna egymást.” S természetes, hogy a szeretet attól nem múlik el, hogy ők hárman most “nyugdíjba vonulnak”…

Búcsúzók az asszonykórusban

Az együttes vezetője, Kalocsainé Csillik Mária méltatta a búcsúzók érdemeit, s mint fogalmazott, ők mindig az együttessel lesznek, “akár jönnek, akár nem.”
Kerek Lászóné Éva néni és Lénárt Sándorné Joli néni örökös tagságról szóló oklevelet vehetett át búcsúzásként, Galgóczi Mária pedig – aki öt évig dolgozott a most 35 éves együttessel – a népdalok iránti elkötelezettsége és a hagyományőrzésben végzett munkája elismeréseként vehetett át emléklapot.
A művelődési ház vezetője szintén ajándékkal kedveskedett az elköszönőknek, s arra biztatta őket: ha nem is a színpadon, de továbbra is éljenek a “rájuk bízott talentummal”, s énekeljenek, ha máshol nem, akkor családi, baráti körben.
Az önkormányzat nevében pedig Siposné Fodor Judit polgármester és Balázs Zoltán alpolgármester adott át ajándékcsomagot a három énekesnek.
A polgármester köszöntőjében arról beszélt: Nagyréde életében fontos közösség az asszonykórus, amelynek tagjai valóban kiváló közösséget alkotnak, munkájukkal, eredményeikkel pedig ország-világ előtt öregbítik Nagyréde hírnevét. A távozóknak további jó egészséget kívánva úgy fogalmazott: bár a búcsú mindig szomorú, az azért örömteli, hogy a csoport továbbra is működik, mert mindig akadnak fiatalok, akik becsatlakoznak az együttes munkájába. Ehhez kívánt az asszonykórusnak továbbra is sok-sok erőt és jó munkát, sok szép közös élményt.