Az Operatív Törzs és Magyarország Kormányának ajánlása alapján 2020. március 16-tól Nagyréde Nagyközség Önkormányzata határozatlan időre felfüggesztette a Nagyrédei Kastély Óvoda megszokott működését. Az intézményt gyerekek nem látogathatják a rendkívüli veszélyhelyzet miatt.
– A kiscsoportos ügyeletben történő gyermekfelügyelet lehetőségét természetesen biztosítottuk azoknak a gyerekeknek, kiknek szülei a veszélyhelyzet elhárításában végeznek munkát, de az ügyeletet egyik érintett család sem igényelte, hiszen családtagok, rokonok tudnak segíteni nekik ebben az időszakban. Úgy gondoltuk a szülőkkel egyetértésben, hogy minden gyermeknek jobb és biztonságosabb most otthon, ha ez valahogyan megoldható – mondta az óvodavezető.
Kovácsikné Groszmanek Krisztina óvodavezető a veszélyhelyzet kihirdetése előtt és után is részt vett a polgármesteri hivatalban Siposné Fodor Judit polgármester kezdeményezésére összehívott személyes egyeztetéseken.
Mivel az óvodai csoportszobák teljesen üresek, így az intézmény dolgozói elvégezték az óvoda teljes fertőtlenítését, elsőként azokat a helyiségeket, melyekben közvetlenül zajlik a nevelési munka. Ezt követően a pince, a padlás és az udvar takarítása következik. Közben a szülőkön keresztül folyamatos a gyerekekkel való kapcsolattartás, az óvodai nevelési év heti terveinek megfelelően a már korábban kialakított online felületeken küldik az óvodapedagógusok minden csoportnak az ajánlott feladatokat, gyakorlatokat. Most ugyan nem személyesen, de továbbra is zajlik a logopédiai ellátás és a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztései is, otthon végezhető feladatokkal.
– Nagyon hiányoznak nekünk a gyerekek, túl nagy a csend mindenhol. Úgy döntöttünk, hogy egy kis videó segítségével üzenünk az otthonlévő gyereknek. – hangsúlyozta a vezető.
Köszönjük a videó elkészítésében nyújtott segítséget Markó Anita művelődésszervezőnek.
„Szintén a Molnár József Közösségi Színtér vezetőjének köszönhető, hogy óvodánk egy új honlappal gazdagodott, melynek elkészítését egy pályázat megírásával nyerte el Óvodánknak. A honlap tartalmának feltöltése már megkezdődött, igyekszünk mielőbb hasznos információkat közölni rajta. Úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben különösen nagy előnnyel jár a weboldal elkészítése, remélem a szülők és érdeklődők közül sokan használják majd ezt az új felületet.”
– mondta Kovácsikné Groszmanek Krisztina.
A Nagyrédei Kastély Óvoda új hivatalos honlapja: www.kastelyovoda.hu
Az óvoda épületében működő konyha zavartalanul, viszont csökkentett létszámmal működik. Az étkeztetésre az otthonmaradás és kijárási korlátozások miatt kevesebb az igény, mint az óvoda és iskola működése idején. Dolgozóink közül többen szabadságukat töltik. A beosztásokat mindig közösen és előre egyeztetik, a munkaközösség mindenki számára jó megoldásra törekszik, hiszen a gyermekes munkavállalóknak most otthonukban is fontos feladatuk van napközben a digitális oktatás bevezetésétől.
Az intézmény új eszközökkel is gazdagodott az elmúlt időszakban. Az „Ovis Labdaprogram” elindításáról még decemberben döntött a kormány, melynek köszönhetően – több mint négyezer óvoda között – a nagyrédei óvoda 446 ezer forint értékben vehetett át mozgásfejlesztő sporteszközöket. A konyha költségvetési forrásból szerzett be új eszközöket. A korábban meghibásodott régi gépek helyett már egy új húsos kombinált hűtő, egy új tejes hűtő és egy új fagyasztóláda segíti a munkát.
Az intézményvezető azt is hozzátette, további beszerzések vannak még folyamatban:
„A 2019-ben pályázott és elnyert Magyar Falu pályázat megvalósítása zajlik, az óvoda udvarán négy új játszóelem és egy gyönyörű új játszóvár beszerelése valósulhat meg várhatóan május-június hónapban, az elemeket már legyártották. Az óvoda udvarának fejlesztésére 4.374.998 forint támogatást kapott az intézmény. Emellett a konyhára is újabb eszközöket vásárolunk még a költségvetésünk tervei szerint. Két óvodai csoportunk számára új öltözőszekrények beszerzése is folyamatban van már, ezt az óvodai jótékonysági bál bevételéből tudjuk finanszírozni.”
Azt nem tudhatjuk, hogy meddig tart a veszélyhelyzet időszaka és meddig lesznek még üresek az óvodai csoportszobák, de az biztos, hogy a gyerekeket sok újdonság is várja majd rég nem látott óvodájukban.
Az intézményi feladatokon kívül az óvoda dolgozói vállalták textil szájmaszkok készítését, melyhez az alapanyagot az önkormányzat és egy helyi lakos felajánlása biztosította.
Köszönjük ezúton is mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult a maszkok elkészítéséhez!
Az önkormányzati dolgozók több mint 1000 maszkot varrtak már meg eddig, melyeket a helyi lakosok ingyenesen igényelhetnek. A Nagyrédei Gondozási Központ elérhetőségein lehet maszkot kérni, amit ki is szállítanak az igénylőknek. Amennyiben szükség lesz rá, még több maszkot is tudnak készíteni, az alapanyagok rendelkezésre állnak.
Április 2-tól az óvodai beiratkozás is zajlik, a veszélyhelyzetre való tekintettel most nemcsak személyesen, hanem telefonon és elektronikus levélben is lehetséges a gyermekek óvodai beiratkozása egészen április 20-ig.
