Virtus Kamara Táncegyüttes

A Virtus Kamara Táncegyüttes 2010 szeptemberében alakult. Az együttes fő feladata a Kárpát-medence néphagyományainak gyűjtése, bemutatása és megőrzése. Az együttes megalakulása óta számos nívós rendezvényen, versenyen vett részt.

Folklórműsoraik repertoárját erdélyi és kis-magyarországi táncok alkotják. Műsoraik célja, hogy letűnőben lévő hagyományainkról, jeles napi szokásainkról teljesebb, élőbb képet mutassanak be. A néző egy utazáson vesz részt, amiben megtekintheti egyedülálló kultúránk hagyományos táncait, dalait és öltözetét.

A társulat nyitott a táncszínházi oldal felé is, így megszületett az első táncszínházi darab, ami gyerekeknek és felnőtteknek készült. “Egyszer volt hol nem volt…” című táncos, zenés mesejáték. Ezt követően az együttes megérett arra, hogy egy mélyebb érzelmekkel teli világot állítson színpadra. Ezáltal megszületett az “Életfa” című táncszínházi darab.

2016. májusában került bemutatásra a „Bengyáló a leleményes” című újabb mesedarabjuk.
2016. novemberében egy újabb táncszínházi darab került bemutatásra, Antitézis címmel.

A 2010-2011-2012 években koreográfusi, szóló táncosi, Aranypáva, Aranycipő díjakban részesült az együttes.
A táncegyüttes 2014 februárjától dolgozik a Nagyrédei Művelődési Házban.

„Magyarország értékei egy helyen” – ez volt a mottója a II. Magyar Értékek Napjának, amit 2015. szeptember 12-én a Szent István téri Bazilika előtt, és a székesegyházban rendezett meg a Nemzeti Művelődési Intézet a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségével közösen.
A Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodái választották ki azokat a csoportokat, melyek a megyéket képviselhették e nagyszabású rendezvényen. Heves megyéből a Virtus Kamara Táncegyüttes került kiválasztásra a magas szakmai munka, az aktív közösségi tevékenység eredményeképpen.

A táncosok országnak-világnak megmutathatták, miben tudnak kiemelkedő teljesítményt nyújtani a hagyományőrző csoportok között.

Igyekeznek sajátos ötleteket új színeket vinni a néptánccsoportok több évtizede megszokott színpadi megjelenésében.
Újszerű a műsorok összeállításánál alkalmazott szemlélet is, mely az archív táncanyagból indul ki, de nem csupán másolja azt, hanem úgy építkezik abból, hogy az adatközlő egyéniségét is megőrzi, és az általános stílusjegyeket is megmutatja. A Táncegyüttes tagjainak egyedi előadásmódját is megengedő koreográfiákat visznek a színpadra, melyek életszerűvé teszik a produkcióinkat.
Ruhatárukat eredeti viseleti darabok gazdagítják.
A Virtus műsorai nem egyenmozgás egyenruhában, mint azt sok táncegyüttesnél láthatjuk, hanem igyekeznek élő képet bemutatni egyedülálló kultúránk hagyományos táncaiból, dalaiból és öltözeteiből.
Az együttes 2015. 12. 19-én ünnepelte fennállásának 5. évfordulóját.

A műsorban az öt év legsikeresebb koreográfiái kerültek bemutatásra, jelenlegi és volt táncosok közreműködésével.

Művészeti vezető: Albunovics Milán
Művészeti asszisztens: Besze Zsófia
E-mail cím: virtuskamara@gmail.com

A Virtus Kamara Táncegyüttes Youtube-csatornája: