Településtörténet

Nagyréde igen gazdag történelmi múltját kétkötetes monográfiában dolgozta föl a néhai dr. Molnár József, a falu szülötte.

Eszerint a környezet éghajlati és domborzati elõnyei miatt õsidõktõl kedvelt települési hely. Már a pattintott kõkorban lakja az õsember, ezt bizonyítja, hogy kőeszközei előkerültek az Újhegy oldalából, illetve a Sárosberek dűlõben. Az ittélés folyamatosságát az itteni avarkori temetõk is bizonyítják. Az 1970-es években a Szõlõskert csárda elõtt jelentõs avarkori temetõt tárt fel Szabó János Gyõzõ régész.

A település első okleveles említése 1275-ben történt villa Rede Inferior (Alsóréde falu) alakban. Ez az egri káptalan határjáró oklevelében szerepel, amely már némi szõlõkultúráról is említést tesz. Réde birtokosa ekkor az Aba nemzetség Rédey ága volt.

A Rédey család leszármazottai a települést maguk között több részre osztották: Alsó-és Felsőréde, Kis- és Nagyréde, Fancsatelke és Szentmártonréde falurészekre. A 15. században a rokoncsaládok kihalása, beházasodás, zálogbaadás és királyi adományok folytán más nemesi családok is birtokrészhez jutottak (Csányi, Szuhai, Jákófi família.). Rédeszentmártont és Szentmártonrédét 1450 és 1464 között Boldogasszonyréde néven is említették a források. Kisréde 1544-ben török hódoltság alá került, majd 1549-ben végleg elnéptelenedett, pusztává lett.

A török kiűzését követően a Rákóczi család bírta a falu legnagyobb részét. A település gazdálkodását a szőlőművelés és bortermelés határozta meg már a 16. századtól, s ezt a művelési ágat folytatták a következő évszázadokban is. A 19. század végén a Mátraalján tomboló filoxéra teljesen elpusztította a falu szőlőterületeit. Ekkor kényszerűségből a szarvasmarha-tenyésztés vált uralkodóvá.

A 20. század elején ellenben újra a szőlőművelés került előtérbe, ezen belül is a szőlőoltvány-termelés vált meghatározóvá. Dick Károly – a község kántor-tanítója – már az 1920-as évek elején kezdi megtanítani az oltványkészítés módjaira a falu férfijait. Az oltványnemesítést segítette az 1897-ben megszervezett helyi Hitelszövetkezet. Az ipari vállalkozások közül a Vitál Márton által létesített tégla-és cserépgyár volt a legjelentősebbnek mondható, mely egészen 1930-ig látta el a környéket termékeivel.

A község a II. világháború borzalmait átvészelve számba vette veszteségeit. Mind emberanyagban, mind gazdasági értelemben súlyos károk keletkeztek. 107 fő nem tért vissza családjához. 1954 nyarán pedig a rendkívüli esõzés következtében megáradt nagypatak döntötte romba a Templom úti házakat, s elvitte a Fõ úti hidat.

1975-ben nagysikerű ünnepség-sorozattal ünnepelte a község fennállásának 700. évfordulóját. Ekkor avatták fel az Erzsébet-téri Kõprést, adták át a Zsellérházat.
A rédei ember munka és földszeretete õseink a természettel vívott kemény, sikeres munkájában gyökerezik. E jó tulajdonságok napjainkban is kitapinthatók. Ezt bizonyítja a földhöz való ragaszkodás, a szülõfalu szeretete, embertársainak tisztelete, az áldozatvállalás készsége, a polgári fegyelem magas szintje.