Start mintaprogram: előnyök és buktatók

Hírek

A Hajdú-Bihar megyei Nagyhegyes önkormányzatának képviselői vendégeskedtek Nagyrédén, ahol a Start Mintaprogram részleteivel ismerkedtek.

A Bajusz Istvánné polgármester vezette nagyhegyesi küldöttséget Siposné Fodor Judit polgármester köszöntötte, majd Mészáros Tibor, a mintaprogram vezetője mutatta be a nagyrédei közmunka-mintaprogramot. Prezentációjában egyebek között arról beszélt: a 2012-ben kezdődött programba évről-évre több embert igyekeznek bevonni, idén már negyvenen kapnak munkát a Start-program keretében.
A nagyrédei modell “gerincét” a mezőgazdasági tevékenység adja, de természetesen település-üzemeltetési és a kulturális területet érintő feladatokat is végeznek a program keretében. Sok esetben szélesebb körű együttműködések segítik a munkát, erre példaként a kertészeti “ágazatot”, vagy épp a méhészkedést említette.
Beszélt a szociális szövetkezet és az önkormányzat kapcsolatáról, illetve arról, hogy a szövetkezet speciális helyzetben van, hiszen sok tekintetben másképp kell működnie, mint egy tisztán piaci alapon dolgozó vállalkozásnak.
A jövőről szólva úgy fogalmazott: a cél egy szociális gazdaság, társadalmi vállalkozás megalapozása, a helyi termékek – egyúttal helyi értékek – pozíciójának erősítése. Tovább bővítenék az állattenyésztést, húshasznú marhák nevelésével, illetve – bár az idei programban erre nem kaptak támogatást – az energianád-termesztésről sem mondtak le, idén a kiszemelt terület előkészítését végzik el, s bíznak benne, hogy a következő programban megvalósulhat a térség több települését összefogó energiaültetvény-program.

A vendégek számos technikai és például a biomassza-programmal kapcsolatosan technológiai kérdését is megválaszolta Mészáros Tibor, akinek külön köszönetet mondtak a nagyhegyesiek azért, mert nem valami “rózsaszínű képet igyekezett festeni” a közfoglalkoztatási mintaprogramról, hanem annak kezdeti buktatóiról és mindennapi nehézségeiről is szót ejtett.

Eztán több helyszínen a program gyakorlati megvalósítását is megnézték nagyhegyesi vendégeink, aki egy szerény ebéd után természetesen nem köszönhettek el addig, amíg meg nem kóstolták a nagyrédei borokat.

Start: Nagyhegyesi vendégek Nagyrédén